Mikor az egyetemen a közgáz tanárom - nem jut eszembe a neve, akárhogy erőlködöm - azt találta mondani, hogy aki nem hisz, akiből hiányzik a hit, az szellemileg ellaposodott, gyakorló ateista évfolyamtársaim napokig prüszköltek miatta.

Pedig szerintem igaza volt. Hiszen egy dimenzió - a transzcendentálissal való kapcsolat dimenziója - hiányzik náluk. És lett légyen az összes több bármilyen fejlett, a n helyett csak n-1 dimenzióból áll a gondolkodásuk.

És mivel nem hiszem, hogy léteznek igazi ateisták, csak azt gondolom, hogy egy nagy, mattfekete, néma üresség tátong sok embernek azon a részen. Ahova, ha nagynéha be is kiabálnak, még csak visszhang sem jön, hanem némán és tökéletesen elnyeli a hangjukat a sötétség. így nem is szívesen járnak arrafelé, be sem merészkednek.

A vicc az, hogy ők maguk zárták le azt a csatornát: szigetelték ki vastag hangelnyelő borítással azt a termet, és kapcsolták le a villanyt.

Tényleg félelmetes hely lehet.

Tény, hogy az ember sokkal huzamosabb ideig volt hívő, mint nem. Tény, hogy vannak tudósok - neurobiológusoktól pszichológusokig - akik szerint az ember fiziológiai igénye, külön szervekkel (agyterületekkel), hogy kapcsolatban legyen valamiféle felette állóval.

És tény, hogy sok ember - tudós vagy sem - a mai napig megéli a hitet.

Ha simán csak materiálisan végiggondoljuk, és elfogadjuk az evolúciót és annak szabályait, akkor rá kell jönnünk egyszerű logika lapján, hogy az evolúció nem tartott volna fenn ilyen luxus funkciót, ha nem lett volna komoly szerepe. Visszafejlődtek a szemfogaink, nőtt az agytérfogatunk, csupaszok lettünk - a vallás meg maradt. Amihez hit kell.

Ezért azt is gondolom, hogy aki szándékosan megfosztja magát ettől a... résztől a gondolkodásában, kicsit olyan, mintha lemetélné az egyik végtagját, önszántából.

(Ez a véleményem természetesen nem érinti a hit-vallás-egyházak szentháromságában való elhelyezkedést, csak a hitet magát.)

"Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned,
Csak nincs kivel szót váltanom.
S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet,
Hogy legalább imádkozom."

/Nemes Nagy Ágnes/